Rendszerüzenet

BIBLIAKÖRI VÁZLAT - 2017. ÁPRILIS 30.

Márk 10, 46-52

Azután Jerikóba értek, és amikor Jézus tanítványaival és nagy sokasággal kifelé ment Jerikóból, egy vak koldus, Bartimeus, Timeus fia ült az út mellett. 47Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam! 48Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam! 49Jézus megállt, és ezt mondta: Hívjátok ide! Odahívták a vakot, és ezt mondták neki: Bízzál! Kelj fel! Hív téged! 50Ő pedig ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz.51Jézus megkérdezte tőle: Mit akarsz, mit tegyek veled? A vak ezt mondta: Mester, hogy újra lássak. 52Jézus pedig így szólt hozzá: Menj el, a te hited megtartott téged. És azonnal visszanyerte látását, és követte őt az úton.

Bibliaköri vázlat

A helyszín: Jerikó a pálmák városa. Luxus környezet, jó klíma, igazi hely a kikapcsolódásnak, feltöltekezésnek, pihenésnek. De a jólét és a pompa árnyékában, az emberi élvezetek és szórakozás kapujában ott van a nyomor, az emberi elesettség, kirekesztés.

Josephus Flavius isteni ajándéknak nevezi ezt a vidéket, s így ír róla „A zsidó háború” című művében: „Nem tévedünk, ha istenáldotta földnek nevezzük ezt a vidéket, ahol a legritkább és legszebb növények bőségben megteremnek. Más termények dolgában is alig van ehhez fogható tája a világnak: olyan dúsan fizeti vissza a föld a vetőmagot. Azt hiszem, ennek oka a meleg levegő és a pompás víz; amaz kicsalja a növényt és kifejleszti, a víz pedig erősíti gyökereit és ellenálló erőt ad neki nyáron, amikor a táj oly forr, hogy minden csak kínos-keservesen tengődik. Vize, ha napkelte előtt merítik, és a levegőn hagyják, nagyon lehűl, és külső levegővel ellentétes hőmérsékletű lesz, viszont télen langyos és fürdőnek nagyon kellemes. Sőt, a levegő is olyan enyhe, hogy az ottaniak vászonruhában járnak, amikor Júdeában mindenütt havazik.[1]

Mennyire kontrasztos ez a világ a vak Bartimeus világával összehasonlítva.

Képzeljük bele magunkat a helyzetébe, hiszen a történet is az Ő szempontjából írta meg Márk evangélista. 

Bartimeus vak, reménytelen, várja azt, hogy minden nap valaki megszánja.

Milyen érzés lehet másokra rászorulva élni? . Mennyi mindenről marad le és mennyi mindenről marad le az aki vak?

Ott ül vaksötétben töpreng élete lehetetlenségén, keserűségén, nyomorúságán, míg a körülötte elhaladók élete összehasonlíthatatlanul könnyebb.

Abban az időben, ez nem csak betegség volt, hanem Isten büntetését látták benne.

A fogyatékkal élő emberre úgy tekintettek, hogy Isten büntetése miatt él fogyatékoságával.

Emlékezzünk a János evangéliumában leirt jelentre:

Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. 2Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született? 3Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei. (János 9, 1-4)

Még a tanítványok fejében is ez az elképzelés van, mely szerint valaki születhet fogyatékkal a szülei vétkei miatt. Jézus nem osztja ezt a nézetet!

 Bartimeusnak tehát bűntudattal kellett élnie. Testi és lelki betegség egyaránt meghatározta életét. Nem volt a maga ura, nem tudott egyedül menni igazán sehova. Nem tudott önmagától választani. Vak volt, tehetetlen, lelki és testi beteg.

Mennyire közeli Bartimeus lelki állapota. Mégha testileg látunk is, mi is lehetünk magányosak. mennyien éleik így életüket, egyedül magukra hagyva. A másikra való utaltság rontja az önbecsülésünket. Már nem vagyok képes egyedül semmire, tehetetlen vagyok.

Hogyan enyhíthetjük mások magányát?

Ha Isten felől közelítjük meg ezt a helyzetet, akkor azt kell mondani, hogy a lelki vakság ma egészen elterjedt betegség. Amikor nem látjuk meg Istent. Aki nem tapasztalta meg Isten irgalmát, az reménytelenség állapotában és bűnbocsánat nélkül él.

Egyedül nem tud az ember kilábalni belőle, nem tudja maga mögött hagyni ezt az élethelyzetet. Nem tud előbbre lépni, képtelen mankót és járókeretet készíteni magának. Nap mint nap, mint a kolduló vak, reménykedett az ember abban, hogy megszán bennünk az Isten – megbocsátja a vétkeinket. Az Ószövetségben ezt szolgálták az áldozatok. Ma a vallásos pótcselekvések teszik ugyanezt.

De Jézus arra megy. Bartimeus elkezd reménykedni. Szíve talán gyorsabban ver, kapkodja a levegőt. Átérzi Jézus közelségében a lehetőséget, a fényt, a világosságot, az újra látás reményét. Átérzi az isteni irgalom esélyét és lehetőségét.

Semmi mást, de tényleg semmi mást nem kiált a vak ember: Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!

Ez a kiáltás a hitvallás és a bűnbocsánat nagyszerű ötvözete.

A legőszintébb emberi vallomás.

Nincs benne semmi panaszkodás, nem rója fel Istennek nyomorát, nem kéri számon élete sorstalanságát, nem ecseteli keserű tapasztalatait. Nem támaszt feltételeket, nem követelőzik, nem parancsol. Csak bűnbánatot tart. Beismeri, hogy könyörületre, megbocsátásra, irgalomra van szüksége az Istentől, Jézustól.

Mennyivel emberibb panaszkodni, sírni, jajgatni. Vádolni az Istent, kritizálni az isteni igazságszolgáltatást. Mint azt mondani, s azt belátni: valóban nyomorult bűnös emberek vagyunk. Valóban nekünk van szükségünk Jézus Krisztusra, a megbocsátásra, az irgalomra, a kegyelemre. Nem azért kell templomba járni, nem azért kell bűnbánatot tartani, Úrvacsorát vennünk, mert az Isten elvárja, mert ez a szokás, hanem azért, mert szükségünk van rá. Égető szükségünk van arra, hogy bocsánatot és irgalmat, reménységet és bizalmat nyerjünk az Isten előtt.

Mi ilyenek vagyunk Isten előtt?

Tanuljuk meg csak ezt mondani Jézusnak: könyörülj rajtunk!

Bízzál, kelj fel, hív téged! (Ez a felkiáltó mondat van a nagytemplomi 2017. évi naptáron.)

 Ezekkel a szavakkal vezetik Bartimeust Jézushoz!

 Ezekkel a szavakkal hív ma is bennünket Isten igéje a bűnbocsánatra, a változásra, az új élet lehetőségére.

Mi is bízzunk, keljünk fel eddigi reménytelen és vak, Istent nem látó, vagy látni nem akaró életünkből, mert Jézus ma is, most is hív bennünket bűnbánatra, megtérésre és szolgálatra.

Jézus felteszi neki a legfontosabb kérdést: „Mit akarsz, mit tegyek veled?”

Mit kérnél Jézustól, mit tegyen most veled? Hol gyógyítson meg téged?

A vak Jó választ adott a legfontosabbat kérte: „Mester, hogy újra lássak.”

Te mit válaszolnál Jézusnak?

 

 

[1] Josephus Flavius: A zsidó háború, Budapest, Bibliaiskolák közössége, 1990, 318−321.

Nincsenek megjeleníthető események.