Rendszerüzenet

Szombaton gospel tölti meg a Nagytemplomot

A keresztény vallási életből származó zenei stílus, a gospel műfaj kiválóságai tartanak ingyenes, közös koncertet 2017. június 17-én (szombaton) a Debreceni Református Nagytemplomban.


A 20. század elejére datálható a gospel énekek eredete, mely spirituálék eredetileg az Amerika földjére behurcolt rabszolgák vallásos könyörgései. A stílusra jellemző az érzelmekkel túlfűtött előadásmód, előtérbe kerülnek a vokálok, a vallási töltetű szólók, illetve mára már megszokottá vált, hogy a keresztyén dalokat tapsolva, nagy átéléssel adják elő az énekesek vagy kórusok.

A Hajdú-Bihar Megyei Zenei Egyesület célkitűzései közé tartozik, hogy színesítsék Debrecen zenei életét, valamint az egyházzenét is szélesebb közönséghez tudják eljuttatni. Ez indította arra a vezetőséget, hogy idén, a reformáció 500. évfordulóján egy igazán különleges, ökumenikus alkalmat szervezzenek a keresztyén zene témájához kapcsolódva.

2017. június 17-én (szombaton) 18 órától kerül sor a Debreceni Református Nagytemplomban az Ökumenikus Gospel találkozóra. A helyi kórusok közül fellép a Debreceni Baptista Gyülekezet Gospel Énekegyüttese, a Debreceni Egyetem Monteverdi Kórusa, valamint a Sol Oriens vegyeskar. A találkozón tiszteletét teszi a varbergi Octava Gospel kórus, mely a svédországi Träslövs gyülekezet gospel kórusa. A kórusok egyéni bemutatkozását és előadását követően egy közös, előre megtanult darabbal is elkápráztatják a hallgatóságot az összegyűlt kórusok.

A belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Nincsenek megjeleníthető események.