Rendszerüzenet

Látogatói útvonalak

A-túra

A Nagytemplom A-túraútvonalára megvásárolt belépőjegyek a templomtérre, illetve az ott látható kiállítások megtekintésére jogosítanak fel. A templom földszinti terein, valamint a szószéken és úrasztalán kívül láthatjuk az orgonát, melyet Jacob Deutschmann bécsi orgonakészítő mester készített 1836-ban. Az azóta több alkalommal felújított orgona összesen 4258 síppal rendelkezik, melyek közül a legrövidebb 12 centiméter, a legnagyobb pedig a 12 méteres hosszúságot is eléri. Az A-túra magában foglalja az Egyháztörténeti Kiállítást is, melynek egyik jelentős része a Károli Biblia egyik eredeti példánya, melyet 1590-ben nyomtattak Vizsolyban, mint első, magyar nyelvű Szentírást. A Nagytemplom a jelenkornak tanúja és alakítója, továbbra is országos jelentőségű események színtere, rendezvényeknek otthont adó, élő kultikus hely. Ezek közül egyik legjelentősebb 1991. augusztus 18-án II. János Pál pápa látogatása a Nagytemplomban, melyről több fotó is megtekinthető a kiállítótérben. A Történelmi Kiállítás részét képezi immár másfél évszázada az a karosszék, melyet 1842-ben adományozott egy gyülekezeti tag a Nagytemplomnak, s amelyben Kossuth Lajos ült 1849. április 14-én, a Habsburg-ház trónfosztása kihirdetésekor. A Nagytemplomnak ugyanis nemcsak építészet-vagy művészettörténeti jelentősége van, hanem igen komoly történelmi emlék is. Közismert, hogy 1849 januárjában Debrecenbe menekült a szabadságharc kormánya, a város az ország fővárosává vált, majd a Nagytemplomban került sor április 14-én a Habsburg-ház trónfosztásának, illetve a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetésének előkészítésére.

 

B-túra

A B-túra a Nagytemplom teljes bejárását lehetővé teszi, így a földszinti templomtér és kiállítások mellett lehetőség nyílik megtekinteni a Bibliai makett-és festménykiállítást, a padlástéren a régi óraszerkezet mellett a régi templomok makettjeit is láthatjuk, az interaktív bemutatóteremben fontos információkat tudhatunk meg a Biblia-korabeli városokról és történetekről, valamint lehetőség nyílik fellépcsőzni a Rákóczi-harangig, vagy a panorámajárdáról, 30 méter magasból körbetekinteni Debrecen városán. A templomban a közlekedést lift könnyíti, így akár mozgáskorlátozott látogatóink számára is lehetőség nyílik a Nagytemplom szinte minden látványosságának felkutatására. A második emeleten található egy Bibliai makett-és festménykiállítás, mely Európa legnagyobb egyházi makett kiállítása. A 26 nagyméretű makettet Csia Lajos, erdélyi református lelkész készített, melyek a Szentírás legfontosabb helyszíneit és történeteit elevenítik meg a látogatók előtt. A hatodik emeleti padlástérben láthatjuk a régi óraszerkezetet, mely egészen az 1970-es évekig működtette a Nagytemplom óráit, valamint egy makettet a templom elődjéről, az András-templomról és a Péchy Mihály építész tervéről, aki az 1802-es debreceni tűzvészt követően vezette a templom újjáépítési munkálatait. A keleti-torony kupolájáig 213 lépcsőfok vezet, mely útvonal részét képezi a több mint 50 mázsás, közel 400 éves Rákóczi-harang is.

 

Nincsenek megjeleníthető események.