Rendszerüzenet

Református Egyház

Részletek az Egyház alkotmányából:

"A Magyar Református Egyház Jézus Krisztus egyetlen egyetemes, keresztyén egyházának része, amely Krisztus testéhez tartozik. Egyedüli fejének az Úr Jézus Krisztust vallja, s a teljes Szentírás alapján hite kifejezőjéül az Apostoli Hitvallást, a II. Helvét Hitvallást (1566) és a Heidelbergi Kátét (1563) fogadja el.

"A Magyar Református Egyház részegyházai a hitvallás, a tanítás, és a hagyományok azonosságánál fogva zsinati egységben élnek. Minden magyar nyelvű református egyházzal, hitbeli, lelki és szeretetközösséget alkotnak, és az egész világ református egyházaival testvéri kapcsolatot tartanak fenn. Az egyetemes keresztyén anyaszentegyház közösségében minden keresztyén egyházzal ökumenikus kapcsolatok kialakítására és fenntartására törekednek.

Mi
, reformátusok

A Nagytemplom meghatározó helyet foglal el a magyar reformátusok összetartozás-tudatában. De kik vagyunk mi, magyar reformátusok? Egyházalkotmányunk így fogalmaz: „Magyar Református Egyház Jézus Krisztus egyetlen egyetemes, keresztyén egyházának része, amely Krisztus testéhez tartozik. Egyedüli fejének az Úr Jézus Krisztust vallja, s a teljes Szentírás alapján hite kifejezőjéül az Apostoli Hitvallást, a II. Helvét Hitvallást (1566) és a Heidelbergi Kátét (1563) fogadja el.

Mi, magyar reformátusok tehát Jézus Krisztust megváltónknak ismerjük el, önmagunkat pedig testestől-lelkestől, életünkben és halálunkban egyaránt az ő tulajdonának tekintjük. Keresztyének vagyunk, olyan emberek, akik egész életüket, a bölcsőtől a koporsóig Isten közelségében szeretnék leélni. Ez más keresztyén felekezetek tagjaira is igaz, azonban a keresztyének nagy családján belül nekünk, reformátusoknak is van csak ránk, vagy pedig ránk különösen is jellemző tanításunk, teológiai felfogásunk.

Fontos ismertető jegyünk a Szentíráshoz, Isten írott igéjéhez való ragaszkodás. Meghatározó teológusunk, Kálvin így kezdi nagy művét, az Institutiót: „Egész bölcsességünknek, már amelyik igaz és valóságos bölcsességnek nevezhető, valójában két összetevője van: Isten és önmagunk ismerete.” Az önismeret feltétele Isten megismerése, és a Szentírás az, ami „összegyűjti elménkben Istennek egyébként homályos ismeretét, eloszlatja elménk homályát, és tisztán megmutatja nekünk az igaz Istent.” (I.6.1) A Szentírás nélkül tehát sem Istent, sem önmagunkat nem tudjuk megismerni, ez az egyetlen út, amin keresztül Istenhez juthatunk. Ismét Kálvin szavait idézve: „Azokról pedig, akik a Szentírást elhagyva azt képzelik, hogy más módon is eljuthatnak Istenhez, azt kell tudnunk, hogy nem annyira tévelygés rabjai, mint inkább őrültek.” (I.9.1.) A Szentírásban ráadásul nem csak azt találjuk tökéletesen és hiánytalanul kifejtve, ami hitünk számára meghatározó, hanem azt is, ami életünk helyes alakításához szükséges. Ezért a reformátorok felismeréséhez ragaszkodunk, az Ó- és az Újszövetségi iratokat a maguk teljességében fogadjuk el, azokhoz nem teszünk hozzá, és azokból semmit el nem hagyunk. Pál apostol szavaival: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre.” (2Tim 3,16) 

Nekünk, magyar reformátusoknak az Apostoli Hitvallás mellett két fontos hitvallási iratunk van, a II. Helvét Hitvallás és a Heidelbergi Káté. Meghatározó összefoglalásai ezek a református keresztyén hit Igéből nyert igazságainak, de érvényessége minden esetben a Szentírás tekintélye alatt áll. Számunkra nem létezik a Szentírással egyenrangú irat, dokumentum, és minden hittételünk, tanításunk egyetlen alapra épül: az Igére.

Isten Igéjét nemcsak írott formájában tekintjük az egyház életére meghatározónak, hanem folyamatosan keressük Isten aktuális akaratát az igehirdetésen keresztül is. Ezt a célt szolgálják templomaink, melyek jellemzően egyszerű, legtöbbször dísztelen épületek. A falak gyakran hófehérek, mint a Nagytemplomban is, és a padok elrendezése is az igehirdetés igénye szerint történik. Középpontban a szószék és az úrasztala áll, az előbbi feladata, hogy láthatóvá és hallhatóvá tegye az igehirdetőt, az utóbbi pedig az úrvacsora kiszolgáltatásának helye. A templom a református gyülekezet lelki otthona. A reformátusok számára fontos a közösség megélése, a nyilvános istentiszteleti alkalmak látogatása, ahogy hitvallásunk fogalmaz: „mindazok, akik ezeket lebecsülik, és magukat ezektől elkülönítik, az igaz vallást is megvetik.” Hisszük, hogy „a templomok igazi ékessége nem elefántcsont, arany és drágakő, hanem azoknak egyszerűsége, jámborsága és erényei, akik a templomban forgolódnak.” (II. HH XXII)

Gyülekezeteink életét Jézus szava szerint igyekszünk szervezni, aki ezt mondta: Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!” (Jn 13,34) Ezen az alapon állva fontos feladatunknak tartjuk a rászorulók segítését, a szeretetszolgálat gyakorlását is.

Gyülekezeteink keresztyén közösségek, tehát természetes számunkra a keresztség gyakorlása. Ha valaki felnőttként juttatja kifejezésre szándékát, hogy szeretne megkeresztelkedni, akkor minden segtséget megkap ahhoz, hogy döntése megalapozott, tudatos elhatározássá érlelődjön. A felnőtteket ezért oktatás, felkészítés után kereszteljük meg. Ugyanakkor örömmel részesítjük a keresztség sákramentumában a gyermekeket is, mert valljuk, hogy ők is részesei Isten szövetségének. Mi, reformátusok nem tartjuk szükségesnek a teljes bemerítéssel történő keresztelést, itt, a Nagytemplomban is az úrasztalánál, egy nagy tál és keresztelőkancsó segítségével keresztelünk: a keresztelkedő fejére önt kevés tiszta vizet a keresztelő lelkipásztor. A keresztség középpontjában az elhívó Jézus Krisztus áll, ezért minden keresztelés alkalmával elhangzik a gyülekezetben az a néhány igevers, melyet a szent keresztség szereztetési igéjeként tartunk számon: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,18-20) A megkeresztelt gyermekeket hitük megerősödése és megvallása után, a konfirmációt követően fogadjuk be a gyülekezet úrvacsorával élő közösségébe. 

Mi, reformátusok a keresztségen kívül egyetlen sákramentumot ismerünk el: az úrvacsorát. Az úrvacsora kiszolgáltatásának helye a megterített úrasztala, jegyei pedig a kenyér és a bor. A gyülekezet tagjai mindkettőt magukhoz veszik, tehát egy falat kenyeret és egy korty bort fogyasztanak el. Az úrvacsora szereztetési igéje így hangzik: „Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárultatott, vette a kenyeret, és hálát adva megtörte, és ezt mondotta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Hasonlóképpen vette a poharat is, miután vacsoráltak, és ezt mondta: „E pohár amaz új szövetség az én vérem által, ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.” Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úr halálát hirdessétek, amíg eljön.” (1Kor 11,23-26) 

Akik az úrasztalához járulnak, valódi közösséget alkotnak: közösségre lépnek Jézus Krisztussal és egymással is. Az úrvacsora a találkozás lehetőségét kínálja, és hálaadásra indítja a gyülekezet tagjait.

(Írta: Dr. Hodossy-Takács Előd)

További ismertetés a Református Egyházról:

www.reformatus.hu



Feb
25
Kezdés időpontja: 2017.02.25 17:00
Befejezés időpontja: 2017.02.25 19:00

Oct
07
Kezdés időpontja: 2017.10.07 18:00
Befejezés időpontja: 2017.10.07 20:00