„Mikor pedig böjtöltök, ne legyen komor a nézésetek, mint a képmutatóké, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek, hogy ők böjtölnek.” (Lukács 2, 37)
Böjt. Azt hiszem, nem vagyok egyedül, ha e szó hallatán azonnal az ételtől, italtól vagy valamilyen tevékenységtől való tartózkodásra gondolok. Vannak, akik valamelyik nagyobb ünnepünkhöz kötik. Van, aki testi egészsége miatt alkalmanként egy meghatározott időszakaszt böjttel tölt, és végül, de nem utolsó sorban előfordul az is, hogy azért böjtöl valaki, mert a lelkére akar összpontosítani. Hiszen ezt jelenti céltudatos böjtöt tartani. Nem csak úgy lehet böjtölni, hogy megvonok magamtól különböző ételeket vagy megtiltok magamnak egyes cselekedeteket, hanem úgy is, hogy mindeközben mélyítem az Istennel való kapcsolatomat.
Rövidke írásomnak most az a célja, hogy felhívja az olvasók figyelmét, milyen jó, ha időnként rászánjuk magunkat, hogy böjtöt tartsunk, eközben pedig mind közelebb kerülünk a mi Urunkhoz. Első és legfontosabb dolgunk, hogy ezt imánkban hordozzuk. Kérnünk kell, hogy az adott időszakban legyen elég kitartásunk, akaratunk, bölcsességünk és értelmünk, hogy mindazt, amit teszünk, egy célért tegyük. Számos célja lehet a böjtölésnek. Böjtöléssel és imádkozással legyőzhetjük gyengeségeinket, problémáinkat, de olyan is van, amikor azért tartunk böjtöt, hogy egy családtagunk, barátunk, vagy más közösségünk tagja kapjon segítséget, útmutatást, esetleg a betegségből gyógyulást. Világunkat különösen is jellemzi most a betegség. Testi-lelki megbetegedés egyaránt. Olyan napokat élünk, amiben azt érezzük, minden a feje tetejére állt, felfordult, nincs a rendjén. Keressük a megoldást, szeretnénk minél hamarabb kigyógyulni a betegségből, megszabadulni a szörnyű járványtól, ami fogva tart, megkötöz, korlátokat állít fel körénk. De vajon eszünkbe jut-e az, hogy van valaki, aki mindent a kezében tart? Eszünkbe jut az, hogy ez lehet egy figyelmeztetés, egy próbatétel, egy felkiáltás, amivel azt üzeni Teremtőnk, hogy: „Állj meg ember! Nem jó az az út, amelyen haladsz! Célt tévesztettél, eltávolodtál tőlem!”
Felbecsülhetetlen ajándék volt számomra, amikor megtapasztalhattam, milyen egy közösséggel böjtöt tartani. Egyik alkalommal nehéz helyzetben élő lelkészekért és családjukért böjtöltünk majdnem húszan. 40 napig tartott, 24 órán át nem evett és nem ivott az, aki épp az adott napot vállalta. Utána pedig mindig megosztottuk egymással érzéseinket, tapasztalatainkat. Nem az volt a cél, hogy mások szemében jónak, vagy valakinél jobbnak tűnjünk, és most sem azért írtam le, hogy bárkiben is ezt az érzést keltsem. Csupán valahányszor visszagondolok rá, felelevenedik bennem az érzés, amit abban az időben éltem át. Bár egymástól testileg távol voltunk, lelkiekben mégis összekötött az imádság és a Szentlélek Isten bennünket.
Erre bátorítalak kedves Testvérem, hogy merd te is kipróbálni, ha még nem tetted! Kívánom, hogy tapasztald meg, milyen Isten jelenlétében eltölteni időt úgy, hogy teljesen átadod magad Neki, mert a böjtölés és ima által igazán alázatosakká válhatunk az Úr előtt. Most pedig ezekben a nehéz időkben igazán nagy szükségünk van arra, hogy egy akarattal és hittel kérjük a mi Atyánkat, szabadítson ki minket a vírus okozta fogságból, megkötözöttségből, vegye le rólunk a félelemnek terhét, álarcát, „maszkját”, hogy biztos reménységünk lehessen a jövőnk felől. A kegyelmes Isten adja meg, hogy így legyen!
(Papp Imola segédlelkész meditációja)
