Az evangélium Jézus nemzetségtáblázatával kezdődik, ami már önmagában jelzi a szerző szándékát: elolvasva ezt a huszonnyolc fejezetet, mindenki megérti, hogy Jézus valóban a Messiás, akiben Isten minden ígérete karnyújtásnyi közelségbe került. Születésétől feltámadásáig ószövetségi próféciák beteljesedése kísérte Urunk földi életét, az evangélium pedig Jézust kíséri végig útja állomásain. Máté azt mutatja meg, hogy a hosszú várakozás ideje véget ért. Az evangélium egyik legkülönlegesebb része a Hegyi Beszéd (5-7), melyben Jézus az új élet lehetőségét tárta fel. Ezt foglalja össze az ekkor kimondott szabály: “Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük, mert ezt tanítja a törvény és a próféták.” (Mt 7,12).
KAPCSOLAT
LELKÉSZI HIVATAL
- 4026 Debrecen, Piac utca 4-6.
- +36-52/614-160 (hivatali időben)
- nagytemplom@reformatus.hu
NYITVATARTÁSI IDŐ
Hétfő: 10-16 óráig
Kedd: 10-16 óráig
Szerda: 10-16 óráig
Csütörtök: 10-16 óráig
Péntek: 10-14 óráig
ELÉRHETŐSÉGEK
TURISZTIKA
RENDEZVÉNY
KOMMUNIKÁCIÓ
JEGYPÉNZTÁR
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.