„…Ezékiás halálosan megbetegedett… arcát a fal felé fordítva imádkozott az Úrhoz… Azután így szólt az Úr igéje:…meghallgattam imádságodat!” (bővebben Ézsaiás 38, 1-8)
Ezékiásnak halálos betegsége volt. Isten elküldte hozzá Ézsaiás prófétát, hogy mondja meg neki: készüljön fel a halálra. El sem tudom képzelni, mennyire rettenetes lehetett ezt az üzenetet elmondani, de meghallani is. Ezékiás komolyan vette az Úr üzenetét, de nem esett depresszióba, nem kezdett el átkozódni, nem gondolkodott azon, hogy megrövidítse önkezűleg szenvedését, hanem az egyetlen helyes és jó megoldást választja: az Úrhoz könyörög.
Hatalmas próbakő ez Ezékiás életében. Isten előtt végigpergeti imádságban addigi életét, és hitére apellál: emlékezz meg Uram arról, hogy „én híven és tiszta szívvel éltem előtted, és azt tettem, amit jónak látsz” – mondja.
Kedves Testvéreim! A mi életünkben is a betegségekkel, a fertőzésekkel, a világjárvánnyal Istennek célja van. Ne az okokat próbáljuk keresni, hanem a célját. Az a célja, hogy formáljon az Ő hasonlatosságára, hogy Hozzá forduljunk, az áldott Orvoshoz. Imádkozni kell, és imádkozni lehet Hozzá! Az imádkozó embernek pedig tudnia kell, hogy Istentől emberileg lehetetlennek tűnő dolgokat is szabad kérnie.
Ezékiásnak eddigi élete Isten tetszése szerint zajlott. Mi, ha Isten így megállít bennünket, talán nem sok mindenre hivatkozhatunk eddigi életünkből. Talán csak szégyellnivalónk, jóvátennivalónk van a múltunkból. Krisztus ajándéka az Újszövetség népe számára, hogy Isten előtt most már hivatkozhatunk arra, amit Krisztus tett, hivatkozhatunk bátran Reá! Mire is emlékezteti Ezékiás Istent? Azt olvassuk róla a Szentírásban, hogy „bízott az Úrban, Izráel Istenében, nem volt hozzá hasonló senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána. Ragaszkodott az Úrhoz, nem tért el tőle.” (2Kir 18, 5-6). Te is egyedül az Úrban bízzál! Mert akik az Úrban bíznak, erejük megújul, futnak, és nem fáradnak el, járnak, és nem lankadnak meg. Ahogyan a kisgyermek bízik szülőjében, úgy bízz az Úrban, keresztyén Testvérem! Az Úrhoz ragaszkodott Ezékiás, és nem hajolt el Tőle. Bizony, a betegség próbára tevő idejében nagy a veszélye annak, hogy meggyengül Isten iránti bizalmunk. Számtalan példa van arra, hogy egy betegségben, de akár a szegénységben, bántások között, koporsó mellett és általában a kedvünk ellenére való dolgokban eltávolodunk Istentől. Ilyenkor szokott a kísértő ilyen dolgokat suttogni: nem érdemes Vele, az Úrral járni, ha a bajban úgysem segít. A ragaszkodás ennek a fordítottjáról beszél. Ezékiás ragaszkodott Istenéhez, mint Dániel is, aki hitte, hogy még az oroszlánok verméből is ki tudja szabadítani Istene. „…de ha nem tenné is, akkor is ragaszkodok Hozzá.„
Ez a ragaszkodás, a bizalom és a parancsolatok ismerete és megtartása akkor, amikor jól ment dolga, segítette abban, hogy betegségében, halálos félelmében is tudta, kihez kell fordulnia.
Testvérem! Betegségedben, akár bátran, Krisztust ismerve és Reá hivatkozva, akár bátortalanul, de hittel mondd te is: egyedül az Úrban bízom, egyedül az Úrhoz ragaszkodom, megőrzöm az Ő beszédét, és vallom, velem van és velem lesz mindenütt, ahova megyek. Hiszem, hogy mint Ezékiásnak, szabadulásom lesz a betegségből, utam a gyógyulásba, a mélységből a magasságba, a halálból az életbe. Adja Isten, hogy így legyen!
(Papp Imola segédlelkész meditációja)
