„Útra kelek, elmegyek apámhoz…” – A tékozló fiú szavait olvasod kedves Testvérem, aki életének egy nagy kanyarja után úgy dönt, hogy visszatér az atyai házhoz. Lehet, hogy tudsz azonosulni most is a tékozló fiúval, lehet, hogy nem, de légy akármilyen helyzetben, ez egy nagyon fontos mondat lehet mindnyájunk életére nézve – „útra kelek, elmegyek apámhoz…”

A tékozló fiú életének egy nagyon nehéz pontján, valószínűleg az addigi legnehezebb pontján megáll és mérlegel. Mélyen magába száll, és ebben a mély őszinteségben nem titkol el semmit, nem maszatol el semmit. Szembenéz az életének alakulásával, körülményeivel, az érzéseivel, a gondolataival, a döntéseivel. E belső, lelki folyamat közepette pedig megjelenik az atyai ház képe, az atya szeretete. Felismeri, hogy bár sok minden történt vele, de még van az útjának folytatása. Gondolhatja magában, talán már nem lehet semmi ugyanolyan, mint azelőtt, de még van út. Ő pedig a legjobb utat választja: vissza az atyai házhoz! A böjti időszak tökéletes idő arra, hogy ezt az utat mi is átgondoljuk.

Kedves Testvérem! Közel vagy az atyai házhoz? Közel van az életed Istenhez? Mert az atya úgy szeret, mint gyermekét. „És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.”

Adja meg Istenünk ezt az örömteli (vissza)találást számunkra is!

Káposztás Gábor beosztott lelkipásztor