Áldás, békesség!

Zofóniás próféta szavaival köszöntöm Kedves Testvéreimet: „Veled van Istened, az Úr, ő erős, és megsegít. Repesve örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked. Összegyűjtöm azokat, akik szomorkodnak, mert nem ünnepelhetnek, bár közületek valók, és gyalázatot kell szenvedniük.” „Meglátjátok majd, hogy jóra fordítom sorsotokat! – mondja az Úr.” (Zof 3,17-18.20c)

A sorsunk felett őrködő, azt jóra fordítani képes Isten akar összegyűjteni minket, és Ő akar ünnepet szerezni nekünk Jézus Krisztus Jeruzsálembe való bevonulásának napján.

Az utóbbi hetekben sokan megkérdezték tőlem, hogy milyen érzés egy üres templomban prédikálni. A válaszom az volt, hogy szomorú látni az üres padokat. Szomorú templomkép, de éppen virágvasárnap kell tovább gondolnom a válaszomat: mert az üres templomtól van rosszabb. Ezt a Lukács evangéliumának 19. része örökítette meg számunkra:

„Azután Jézus bement a templomba, és kezd-te kiűzni az árusokat, ezt mondva nekik: Meg van írva: és az én házam imádság háza legyen, ti pedig rablók barlangjává tettétek.” (45-46)

Íme, a legszomorúbb templomkép, egyházkép, és emberkép. Eltorzult az imádság háza és rablók barlangjává lett. Ez bizony tragikus kép. Funkció-vesztettség, lélektelenség, Jézus-nélküliség jellemzi. Ha, és amikor Jézus nincs jelen, az figyelmeztetés a lelkületét-vesztett és elvilágiasodott keresztyénség számára.

Bármi legyen is az evangélium lényegi üzenetét kiszorító indítóok és eszköz, történjen az bárhol és bármikor – Jézus ezt nem tűri el sokáig, és ebben Ő nem kíván részt venni. Királyi szabadsággal cselekszik: megtisztítja Isten templomát, mégpedig nem csak a kőből épült Isten házát, hanem a lelkünk templomát is.

Virágvasárnap egész üzenete szembesít bennünket a Jézus-nélküliség tragédiájával és felkínál egy másik templom- és egyházképet, egy másik emberképet. Erről is ír Lukács evangélista a 19. rész folytatásában: „Ezután naponként tanított a templomban. A főpapok, az írástudók a nép vezetőivel azon voltak, hogy elveszítsék; de még nem találták meg a módját, hogy mit tegyenek vele, mert az egész nép, hallgatva őt, rajongott érte.” (47-48)

A legpompásabb templomkép az, ami Jézus bevonulásakor tárul elénk. Miután Jézus a kifosztott, lényegtelenített istentiszteletnek véget vet, megteremti az igazi istentisztelet feltételét. Minden addigi feltétel, pótlék és kellék helyébe Ő maga lép, és nem tűr meg maga mellett hamis messiásokat a megváltás művében.

A kép középpontjában Jézus van, aki tanít és gyógyítja az élet megfertőzöttjeit és betegeit, vándorait és sebesültjeit. Mai aggodalmaink és félelmeink között a szeretet királyára, Krisztus Királyra van szükségünk. Jézus ma is várja, hogy kimondjuk:

„Jöjj, királyom, Jézusom! Szívem, íme megnyitom. A gonosztól óvj te meg, meg ne rontson engemet.” (RÉ 464:1)

Áldott, bensőséges ünnepet kívánok minden Kedves Testvéremnek! Ámen.

Dr. Fekete Károly püspök-lelkipásztor