A Nemzeti Örökség Intézete az Emlékhelyek Napja országos programsorozattal minden évben a magyar történelemben és kultúrában kiemelt fontosságú helyszínekre kívánja felhívni a figyelmet. A hagyományosan májusi Emlékhelyek Napja idén a járványhelyzet miatt későbbre lett halasztva, és június 20-án (vasárnap) kerül megrendezésre. A programban Debrecen is érintett, hiszen a Református Nagytemplom és Kollégium 2013-ban együttesen kapta meg a Nemzeti Emlékhely címet.
Hazánkban jelenleg 17 épület viselheti a Nemzeti Emlékhely címet, köztük 6 fővárosi intézmény. Nemzeti Emlékhely például az Országház, a Fiumei úti sírkert és a Várnegyed, de a vidéki helyszínek között is kultúránk számára meghatározó épületeket találunk, legyen szó akár az Egri Várról, a pákozdi Katonai Emlékparkról vagy a pannonhalmi Bencés Főapátságról.
A Debreceni Református Nagytemplom és a Kollégium nem csupán a hazai reformátusság fontos helyszíne, művelődés- és politikatörténeti jelentősége a nemzeti emlékhelyek közé emeli. A két épületet az általuk hordozott protestáns szellemiségen kívül tervezőjük személye is összekapcsolja. Az 1802-es tűzvészben – a város sok más épületével együtt – a Kollégium egy része és a templom eredeti épülete elpusztult. A templom újjáépítése egy volt kollégiumi diák, Péchy Mihály tervei alapján történt 1805 és 1827 között. Az épületegyüttes a magyarországi klasszicizmus fontos alkotásává vált.
Az idei Emlékhelyek Napján tárlatvezetéssel kísért közös sétára várja az érdeklődőket a két intézmény. A maximum húsz fős csoporthoz azok az érdeklődők csatlakozhatnak, akik szeretnének megismerkedni a Nagytemplom és a Kollégium történetével egy szakavatott vezető kíséretében, valamint rendelkeznek a jogszabályok szerint szükséges védettségi igazolvánnyal. A séta vasárnap 12 órakor a Nagytemplomtól indul, ahol a templomtéren kívül a padlásteret és a panorámajárdát is megtekinti a csoport, majd a Református Kollégiumban az iskola- és egyháztörténeti kiállítás, a Nagykönyvtár és az Oratórium is bemutatásra kerül. A program előzetes regisztrációhoz kötött, jelentkezni a muzeum@silver.drk.hu e-mail címen, vagy a 06 52 614 370-es telefonszámon lehet.