Magyarország Kormánya a koronavírus terjedésének megakadályozására országos veszélyhelyzetet hirdetett, melynek feltételeit a 40/2020 (III. 11.) Kormányrendelet tartalmazza.

A rendelet 4. §-ának „d” pontja kimondja: „zárt helyen 100 főnél több személy, nem zárt helyen pedig 500 főnél több személy részvételével rendezvény tartása tilos, azzal, hogy e korlátozás érvényesítése a rendező, valamint a helyiség üzemeltetőjének a felelőssége” (40/2020, 4§d).

A Magyar Kormány rendeletéhez, valamint a Magyarországi Református Egyház Zsinatának felhívásához igazodva a Debreceni Református Nagytemplomban az országos veszélyhelyzet idején az alábbi rend szerint kerülnek megtartásra az istentiszteleti alkalmak:
A reggel 8 órakor kezdődő istentisztelet a szokott rend szerint, a Nagytemplom Imatermében lesz megtartva.
− A délelőtt 10 órakor kezdődő istentisztelet résztvevőinek száma rendszerint meghaladja a Kormány által meghatározott létszámot, ezért az alábbi módosítások lépnek életbe:
− A templomtérbe kizárólag a jobb oldali (villamos sín felőli) ajtón keresztül lehet belépni.
− A templomtér bejáratánál az istentiszteletre érkezőket számolják, és a templomtérben az első 100 fő tartózkodhat.
− Mindenképp a Nagytemplom templomterében tartózkodnak az alábbi személyek: az istentisztelet liturgiájában résztvevő lelkipásztorok, a gyülekezet kántora, a templomi személyzet, valamint a keresztelés sákramentumának résztvevői és családtagjaik.
− A Nagytemplom méretét figyelembe véve javasoljuk a templomtérben tartózkodóknak, hogy mindhárom hajót vegyék igénybe, egymás között az egy-másfél méteres távolságot lehetőség szerint megtartva.
− Amint a templomtérben tartózkodó gyülekezeti tagok száma elérte a 100 főt, további 40 fő külön helyiségben, az Imateremben foglalhat helyet. Számukra az istentiszteletet élőben, kivetítőn keresztül közvetítjük.
− Az Imaterem használatba vételének okán a Tizenévesek alkalma 2020. március 15-én délelőtt 10 órától elmarad. Arra biztatjuk a fiatalokat, hogy helyette vegyenek részt a 18 órakor kezdődő istentiszteleten.
− Amint az Imateremben elértük a 40 főt, a további, istentiszteletre érkező gyülekezeti tagok a Gyülekezeti Teremben (Kálvin tér 17.) követhetik élőben, kivetítőn keresztül az alkalmat. A Gyülekezeti Teremben a kormányzati előírásnak megfelelően 100 fő tartózkodhat.
− A résztvevők irányításában és megfelelő helyre kísérésében a Gyülekezet Presbitériuma fog segíteni az istentiszteletre érkezőknek.

− Arra kérjük az idős és/vagy beteg gyülekezeti tagokat, hogy a veszélyeztetés elkerülése érdekében az istentiszteleteket online közvetítés formájában kövessék a https://www.nagytemplom.hu/online-istentisztelet/ oldalon keresztül.
− A 18 órakor kezdődő istentiszteletet hagyományos rend szerint, a Debreceni Református Nagytemplom templomterében tartjuk, viszont az alkalmat követő teaház elmarad.

Kérjük a Testvéreket, imádkozzanak a járványban érintett betegekért, a világi vezetők bölcs döntéséért és az egészségügyi dolgozóknak a járvány megfékezése érdekében végzett munkájáért!

Bízunk abban, hogy ezeket az intézkedéseket nem sokáig kell fenntartanunk és minél előbb visszatér a gyülekezet élete a megszokott rendbe!

Debrecen, 2020. március 12.