Istentisztelet 2013. március 3. 10 óra

Istentisztelet 2013. március 3. 10 óra


AZ IGEHIRDETÉS ALAPIGÉJE

„Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait. Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon. … Egyáltalában ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet.”
(1Korinthus 4,1.2.5)

AZ ISTENTISZTELET RENDJE
1. Apostoli köszöntés Szász Barnabásné
2. Fennálló ének: 161, 1-2
3. Hirdetések
4. Főének: 392, 1-5

5. Előfohász
6. Igeolvasás: 1Korinthus 4,1-13
7. Imádság
8. Igehirdetés előtti ének: 119, 4
9. Igehirdetés: 1Korinthus 4,1-5 Petró László
10. Igehirdetés utáni ének: 119, 80
11. Imádság, Úri ima, Áldás
12. Úrvacsora előtti ének: 435, 1-2
13. Úrvacsora, ágendázik: Oláh István
(Úrvacsorai énekek: 286, 437, 438, 440)
14. Záró ének: 105, 1-3

Orgona: Csorba Gergő gyülekezeti kántor

Állandó hétközi alkalmaink:

Úrvacsoraosztás a Nagytemplomban a hónap első vasárnapján de. 10 órakor és a hónap harmadik vasárnapján reggel 8 órakor.

Hétfőn du. 3 órakor Bibliaóra a Gyülekezeti teremben
Hétfőn du. ½ 5 órakor Imaóra
a Hajléktalan Melegedőben
Szerdán ½ 10 órakor Nyitott Ajtó Bibliaóra
Szerdán 10 órakor Édesanya-gyermek Klub
a Leány utcán
Szerdán este 8 órakor Ifjúsági imaóra a Leány utcán
Csütörtökön este 6 órakor HiReSZ csop. a Leány utcán
Csütörtökön este 7 órakor KŐSZIKLA csop. a Leány utcán
Pénteken ½ 6 órakor BÁRKA csop. a Leány utcán
Pénteken ½ 6 órakor Szivárvány csop. a Leány utcán
Pénteken ½ 6 órakor DJ csop. a Leány utcán
Pénteken este ½ 7 órakor Istent dicsőítő zenei alkalom
Pénteken este 7 órakor Bizalom Köre csop. a Leány utcán
Pénteken este 7 órakor KINCS csop.a Leány utcán
Pénteken este 7 órakor HIFI csop. a Leány utcán
Pénteken este 7 órakor PUSH csop. a Leány utcán
Szombaton 5 órakor TEAM csop. a Leány utcán
Szombaton este 7 órakor ÁMEN csop. a Leány utcán

HIRDETÉSEK

Az úrvacsorai jegyeket egy magát megnevezni nem kívánó
testvérünk adta az úrasztalára.
________________________________________
Az elmúlt héten eltemettük Papp János 64 éves testvérünket.
„Ha megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti lelkemet.” (Zsolt 94,19).
________________________________________

1. Minden vasárnap fél 10 órától imaközösséget tartunk a Nagytemplom imatermében, amelyre mindenkit szeretettel várunk.
2. Március 4-én, hétfőn fél 6 órakor Bibliaiskola lesz a gyülekezeti teremben.
3. Március 9-én, szombaton este 5 órakor harmincasok bibliaköre lesz a Leány utcán.
4. Ebben az évben ünnepeljük a Heidelbergi Káté megírásának 450. évfordulóját. Ebből az alkalomból gyülekezetünk lelkipásztorai egy esztendőn keresztül a vasárnapi 8 órás istentiszteleten káté-magyarázatos igehirdetésekkel szolgálnak. A Heidelbergi Káté a bejáratnál lévő könyves pavilonban kedvezményes áron vásárolható meg.
5. Egyházunk zsinata a 2013-as esztendőt a hitvallás évévé nyilvánította, s ezen alkalomból a Nyitott Ajtó Szociális Központban minden csütörtökön 10 órától a II. Helvét Hitvallás magyarázatáról tartunk bibliaiskolai alkalmat.
6. Nyári gyülekezeti táborunk 2013. július 8-14. között lesz Berekfürdőn a Megbékélés Házában.
7. Jubileumi konfirmációi ünnepséget tartunk 2013. május 20-án, Pünkösd hétfőjén. Azoknak a gyülekezeti tagjainknak a jelentkezését várjuk a Lelkészi Hivatalban, akik 2013-ban 5, 10, 20, 25, 30, 40, 50, 60, 70 éve konfirmáltak (bárhol) és szeretnék fogadalmukat megújítani.