Istentisztelet 2013. szeptember 1. 10 óra
AZ IGEHIRDETÉS ALAPIGÉJE
„A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket is az Isten tanított az egymás iránti szeretetre; és mert gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt egész Macedóniában. De kérünk titeket, testvéreim, hogy egyre inkább gyarapodjatok ebben, és tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük nektek. A kívülállók iránt tisztességesen viselkedjetek, és ne szoruljatok rá senkire.” (1Thesszalonika 4, 9-12)
AZ ISTENTISZTELET RENDJE
1. Apostoli köszöntés Szász Barnabásné
2. Fennálló ének: 155
3. Hirdetések
4. Főének: 235, 1-5
5. Előfohász
6. Igeolvasás: 1Thesszalonika 4, 9-18
7. Imádság
8. Igehirdetés előtti ének: 270, 1
9. Igehirdetés: 1Thesszalonika 4, 9-12 Széles Csongor
10. Igehirdetés utáni ének: 234, 3
11. Imádság, Úri ima. Áldás
12. Úrvacsora előtti ének: 435, 1-2
13. Úrvacsora, ágendázik: Molnár Szabolcs
(Úrvacsorai énekek: 458-462)
14. Záró ének: 395, 1-3
Orgona: Sepsy Károly orgonista – lelkész
HIRDETÉSEK
Az úrvacsorai jegyeket Lakatos Györgyné adta az úrasztalára.
Minden úrvacsorai közösség alkalmával lehetőség nyílik a szőlőlével történő úrvacsorázásra is.
________________________________________
Az elmúlt héten eltemettük Szabóné Deák Eszter 84 éves és
Nagy Sándorné (Vass Katalin) 80 éves testvéreinket.
„Véget vet a halálnak örökre! Az én Uram, az Úr letörli a könnyet minden arcról.” (Ézs 25, 8) ________________________________________
A Rákóczi-harang ma istentisztelet után Debreczeni Pál emlékét hirdeti.
________________________________________
Szombaton kérik házasságkötésükre Isten áldását gyülekezetünkben:
Dr. Kovács Zsolt és Dr. Kecsmár Melinda, Bujdosó Péter és Széles Beatrix,
Dr. Tóth Zoltán és Dr. Lakó Boglárka.________________________________________
1. Szeptember 2-án, hétfőn fél 6 órakor Bibliaiskola lesz a gyülekezeti teremben.
2. Szeptember 7-én, szombaton 5 órától Középkorúak bibliaórája lesz a gyülekezeti teremben.
3. A Nagytemplom felújítása az ősz folyamán elkezdődik. Az istentiszteleti alkalmainkat ebben az esztendőben még a szokott rendben és időben itt a Nagytemplomban, míg 2014. januárjától a Református Kollégium Oratóriumában tartjuk meg.
4. Szeptember 2-án, hétfőn délelőtt 8 órakor a DRHE Kölcsey Ferenc Gyakorló Általános Iskolája, ½ 10 órakor pedig Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma tartja tanévnyitó istentiszteletét a Nagytemplomban.
5. Szeptember 28-án, szombaton megkezdjük gyülekezetünkben a gyermekek konfirmációi előkészítését. Kérjük a szülőket, hogy konfirmálni szándékozó, 12. életévüket betöltött gyermeküket írassák be konfirmációi oktatásra a Lelkészi Hivatalban, és szeptember 28-án, délelőtt 10 órára hozzák el, vagy küldjék el a Nagytemplomba.
6. „A házasság kritikus pontjainak kezelése” címmel akkrediált, térítésmentes képzést tart a Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközség szeptember 4-7 között. Információt és bővebb felvilágosítást a kijáratnál elhelyezett plakáton lehet találni, vagy a Lelkészi Hivatalban lehet kérni.