Istentisztelet 2022. március 6. 10 óra

AZ ÉPÍTKEZÉS ÉVE

BÖJT 1. VASÁRNAPJA – INVOCAVIT

2022. március 6.

Istentisztelet a Nagytemplomban

Igehirdető: Dr. Fekete Károly

Böjt 1. vasárnapja – Invocavit

A vasárnap nevét a Zsolt 91,15 latin fordításáról kapta: „Ha kiállt hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt.” (Invocavit me, et ergo exaudiam eum.) Az alkalom teológiai sajátossága a kísértés, illetve a sátán legyőzője, legyőzése.

Az igehirdetés alapigéje: 2Kor 5,19–6,2

„Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét. Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel! Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. Vele együtt munkálkodva intünk is titeket: úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét. Mert ő mondja: „A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek.” Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”

Az istentisztelet rendje

  1. Apostoli köszöntés Beszterczey András lelkipásztor
  2. Fennálló ének: 421:1 (RÉ: 324:1)
  3. Főének: 759:1–3

Kérjük, az éneklés alatt a gyermekek menjenek fel a toronytermekbe gyermek-istentiszteletre!

  1. Előfohász
  2. Igeolvasás: Mt 18,21–35   
  3. Imádság
  4. Igehirdetés előtti ének: 617:8 (RÉ: 227:8)
  5. Igehirdetés: 2Kor 5,19–6,2 Fekete Károly püspök-lelkipásztor
  6. Orgonazene
  7. Imádság, Úri ima
  8. Úrvacsorára előtti ének: 351:1–2 (RÉ: 435:1–2)
  9. Úrvacsora (757–761 – RÉ: 458–459; 461; 467) Dancsó Zoltán beosztott lelkipásztor
  10. Áldás
  11. Hirdetések
  12. Záróének: 796:1–4 (RÉ: 426:1–4)

Orgonál: Csorba Gergő kántor

Emlékharang szólt

A Rákóczi-harang február 28-án 18 órakor imádságra hívott bennünket azért, hogy könyörögjünk a háború befejezésért és a békés rendezésért.

Hirdetések

  1. Gyülekezetünkben ebben az évben (legtöbb alkalommal) az ún. perikóparend által meghatározott textusok alapján prédikálnak a lelkipásztorok. Minden egyes vasárnapnak van egy teológiai sajátossága, amely meghatározza az istentisztelet liturgiáját: az imádságot, lekciót, énekeket. A perikóparend elválaszthatatlanul kötődik az egyházi évhez, ezért jelöljük az adott vasárnap nevét, illetve jelezzük az eredetileg az óegyházi liturgiai hagyományból származó kijelölt evangéliumot is, függetlenül az igehirdetés alapigéjétől.
  2. Idei gyülekezeti táborunkat július 18 és 22 között tartjuk Balatonszárszón, a bánki napközis hittantábor augusztus 1. és 5. között lesz. A táborokkal kapcsolatban részletes információ a későbbiekben lesz elérhető.
  3. A kijáratnál elhelyezett diakóniai dobozba köszönettel várjuk a beteglátogatás, lelkigondozás, önkéntesség felajánlásokat, valamint segítségkéréseket.
  4. Március 10-én indul második gyászfeldolgozó csoportunk, amelyre várjuk azokat a Testvéreinket, akik elveszítették szerettüket. Jelentkezni lehet a Lelkészi Hivatalban személyesen vagy telefonon.
  5. Március 27-én 10 órakor családi istentisztelet tartunk a Nagytemplomban, amelyet követően közös ebédre hívjuk Testvéreinket a Debreceni Református Kollégium étkezőjébe.
  6. Presbitériumunk döntése alapján 2022-ben az ajánlott egyházfenntartói járulék havi összege felnőtt gyülekezeti tagjaink számára 2.000 Ft, nyugdíjas Testvéreink számára 1.000 Ft, diákoknak pedig 600 Ft.

Hétközi alkalmaink (III.7-12.)

MIKOR? MI? HOL?
Hétfő 18:00 Bibliaiskola (Vezérige: Mk 9,30–41) GYT
Szerda 10:00 Édesanya-gyermek klub GYK
Szerda 10:00 Nyitott Ajtó bibliaóra NYSZK
Szerda 17:00 Felnőtt konfirmációi felkészítés GYT
Szerda 18:30 Házi csoport GYK
Csütörtök 10:00 Nyitott Ajtó bibliaiskola NYSZK
Csütörtök 14:30 Gyermek konfirmációi felkészítés GYK
Csütörtök 17:00 Kőszikla bibliakör GYK
Csütörtök 18:00 Felnőtt konfirmandusok köre GYT
Csütörtök 19:00 Egyetemisták köre GYK
Péntek 15:15 Gyermek konfirmációi felkészítés GYK
Péntek 17:00 Ifis csoportok GYK

GYT = Gyülekezeti terem; GYK = Gyülekezeti Központ; NYSZK = Nyitott Ajtó Szociális Központ

Imádkozzunk a békéért, a menekültekért, a beteg testvéreinkért, gyülekezetünk megújulásáért. Minden vasárnap imaközösséget tartunk az istentiszteletet megelőzően fél 10-kor az Imateremben.

 „…szüntelenül imádkozzatok…” (1Thessz 5,17)

A következő vasárnap igehirdetői:

8:00: Püski Gábor; 10:00: Oláh István; 18:00: Szász Anna Boglárka