„Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba,és látta, hogy két angyal ül ott fehér ruhában, ahol előbb Jézus holtteste feküdt; az egyik fejtől, a másik pedig lábtól. Azok így szóltak hozzá: Asszony, miért sírsz? Ő ezt felelte nekik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették. Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. Jézus így szólt hozzá: Asszony, miért sírsz? Kit keresel? Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom. Jézus nevén szólította: Mária! Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: Rabbuni! – ami azt jelenti: Mester. Jézus ezt mondta neki: Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez. Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondta neki.”
|
1. Kórusmű: Jarman: Feltámadt hős Vass Sándor karnagy
2. Apostoli köszöntés Beszterczey András lelkipásztor
3. Fennálló ének: 501:1
4. Főének: 513:1–5
Kérjük, az éneklés alatt a gyermekek menjenek fel a toronytermekbe gyermek-istentiszteletre, az imateremben kivetítőn követhető az istentisztelet.
5. Előfohász
6. Igeolvasás: Jn 20,1–18
7. Imádság
8. Kórusmű: Bruckner: Cristus factus est et Dextera Vass Sándor karnagy
9. Igehirdetés: Jn 20,11–18 Dr. Fekete Károly püspök-lelkipásztor
10. Kórusmű: Dubois: Adoramus Te Criste Tóth-Bartók Dániel karnagy
11. Imádság, Úri ima
12. Úrvacsora előtti ének: 351:1–2
13. Úrvacsora, ágenda (360-364) Oláh István lelkipásztor
Kórusmű: Schubert: Sanctus Tóth-Bartók Dániel karnagy
14. Áldás
15. Hirdetések
16. Himnusz
17. Záróének: 516:1–5
Orgonál: Csorba Gergő kántor Közreműködtek: Herceg Márton trombita, Vad Péter Zsigmond orgona
|
Az elmúlt héten eltemettük Tréfás Györgyné (Szabó Katalin) 79 évet élt testvérünket.
„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él.” (Jn 11,25)
|
1. Az úrvacsorai jegyeket Dudás Ferenc és családja adományozta.
2. Április 2-án (kedden) a Lelkészi Hivatal zárva tart.
3. Április 3-án (szerdán) 18 órakor folytatódik a Könyvtámasz Olvasókör a Gyülekezeti Központban. Várjuk a gyülekezeti tagok előzetes jelentkezését az agnes.balint@gmail.comcímen.
4. A Város napjához és a Függetlenségi Nyilatkozat 175. évfordulójához kapcsolódóan április 10-én a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban Albertné Görgey Zsuzsanna tart előadást 17 órától, április 11-én 17 órakor kezdődik Kiss Gergely Máté színművész rendhagyó ingyenes tárlatvezetése a Nagytemplomban. Április 13-án 19 órától fényfestés lesz látható a Nagytemplomon.
5. Április 15-én (hétfőn) 18 órától Marcel Frieß liebensteini ecuadori misszionárius vetített előadást tart Kicsiknek és nagyoknak címmel a Gyülekezeti Teremben (Kálvin tér 17.)
6. Május 26-án (vasárnap) 10 órától gyermeknapon családi istentiszteletet tartunk gyülekezetünkben. Az istentiszteletet követően ebédre, gyermekeknek szóló programokra és kézműves foglalkozásra várjuk a családokat a Emlékkertben.
7. Június 8-án (szombaton) gyülekezeti kirándulást szervezünk Kassára, részvételi díj 8.000Ft Regisztrálni április 8-tól lehet.
8. Július 15–19. között lesz a gyülekezeti táborunk Balatonszárszón. Regisztráció a nagytemplom.hu/gyulekezetitabor oldalon március 19-től.
9. Július 29. és augusztus 3. között napközis hittantábort szervezünk, 4–10 év közötti gyermekek számára.
10. Köszönjük, ha adója 1%-át a Debreceni Nagytemplomért Alapítvány részére ajánlja fel. A támogatást a templomunk fűtésrendszerének korszerűsítésére használjuk fel. Adószáma: 18556403-1-09
|
Március 31. (Húsvét I. napja)
18 óra Szász Anna Boglárka bo. lelkipásztor
|
Április 1. (Húsvét II. napja)
8 óra Dancsó Zoltán bo. lelkipásztor
10 óra Oláh István lelkipásztor
18 óra Molnár Szabolcs bo. lelkipásztor
|