2024. szeptember 8.

Az igehirdetés alapigéje: Mt 20,8–16

„Miután pedig beesteledett, ezt mondta a szőlő gazdája a munkások vezetőjének: Hívd ide a munkásokat, és fizesd ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig. Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt. Amikor az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de egy-egy dénárt kaptak ők is. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, és ezt mondták: Ezek az utolsók egyetlen órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől. Ő pedig egyiküknek így felelt: Barátom, nem bánok veled igazságtalanul. Vajon nem egy dénárban egyeztél meg velem? Vedd, ami a tied, és menj! Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Hát nem tehetek azt a javaimmal, amit akarok? Vagy azért vagy irigy, mert én jó vagyok hozzájuk? Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.”

Az istentisztelet rendje

1.    Apostoli köszöntés                                                                      Beszterczey András, lelkipásztor

2.    Fennálló ének: 135:1

3.    Bűnvallás és kegyelemhirdetés

4.    Főének: 239:1–4

Kérjük, az éneklés alatt a gyermekek menjenek fel a toronytermekbe 
gyermek-istentiszteletre.

5.     Előfohász                                                                                                                                                             

6.     Igeolvasás: Mt 19,27–20,16                                                                 Ember Sándor, főgondnok

7.     Imádság                                                                                              Telepóczki Zoltán, presbiter

8.     Kórusmű: Gárdonyi Zoltán: Szívemnek kősziklája…                        László Lóránd, karnagy

9.     Igehirdetés: Mt 20,8–16                                                   Dr. Fekete Károly, püspök-lelkipásztor

10. Zenei elcsendesedés

11. Imádság, Úri ima, Áldás

12. Ének: 821:1

13. Hirdetések                                                                                               Oláh István, lelkipásztor

14. Záróének: 821:2–3

Orgonál: Csorba Gergő kántor

Közreműködik a Kollégiumi Kántus.

Keresztelés

Istentisztelet után Fekete Lelle Róza részesül a keresztség sákramentumában.

Házasságkötés

Ezen a héten kérik Isten áldását házasságkötésükre Kis András István és Misák Eleonóra, Ábrók Csaba és Farkas Zea Emese.

„Öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.” (Kol 3,14)

Temetés

Az elmúlt héten eltemettük Szondi Gusztáv 81 évet élt testvérünket.

„Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.” (Zsolt 147,3)

HIRDETÉSEK

1.       A 13. életévüket betöltött fiatalok jelentkezését várjuk konfirmációs felkészítőre. Jelentkezni a Lelkészi Hivatalban szeptember 23-ig lehet.

2.       Szeptember 16-án (hétfőn) 18 órakor lesz a Bibliaiskola első, őszi alkalma a Gyülekezeti Teremben (Kálvin tér 17.).

3.       Szeptember 17-én (kedden) 17 órától lesz a Nőszövetség nyitó alkalma, a gyülekezeti Központban, ahol mesés énidőben, beszélgetős történetmondás segítségével nézünk rá saját utunkra, női szerepeinkre, Telepóczkiné Gyivicsán Viktória segítségével.

4.       Szeptember 21-én (szombaton) lesz a Gyülekezeti Napunk a Debreceni Református Kollégium udvarán, regisztrálni a www.nagytemplom.hu/xi-gyulekezetinap oldalon lehet, istentisztelet után lehetőség van regisztrálni a bejáratnál.

5.       Nagytemplomi önkéntes tűzoltói szolgálatra várjuk a jelentkezőket, bővebb információt Nagy Ilona lelkipásztor-diakónustól a Lelkészi Hivatalban kaphatnak a Testvérek. 

6.       Október 5-én (szombaton) délelőtt lesz a templomunk takarítása, melyre önkénteseket várunk. Tegyük szebbé együtt lelki otthonunkat! Jelentkezni a Lelkészi Hivatalban lehet.

7.       Október 5-én (szombaton), Tisza-tó kerülő férfi kerékpártúra lesz. További információ Püski Gábortól kapható.

8.       Gyülekezetünk fenntartásában álló Nyitott Ajtó Szociális Központja idén ünnepli intézményi működésének 20. évfordulóját. Ebből az alkalomból, 2024. október 6-án, vasárnap 18 órai kezdettel Pintér Béla közreműködésével hálaadó koncertre kerül sor a Nagytemplomban. A koncert ingyenes, de belépőjegyhez kötött. A belépőjegyek 2024. szeptember 2-tól a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban vehetők át. Az est perselyadománya a Nyitott Ajtó Alapítvány működését fogja támogatni.

További hírek és részletek a www.nagytemplom.hu oldalon olvashatóak.

Imádkozzunk a Szentlélek munkájáért, a békéért, a menekültekért, a beteg testvéreinkért és a gyülekezetünk megújulásáért. Minden vasárnap imaközösséget tartunk az istentiszteletet megelőzően 9:30-kor az Imateremben.

„…szüntelenül imádkozzatok…” (1Thessz 5,17)

 

A Lelkészi Hivatal nyitvatartása:

Hétfő–csütörtök: 10–16 óra; Péntek: 10–14 óra

A következő vasárnap igehirdetői:

8:00: Dancsó Zoltán 10:00: Dr. Kocsis Attila 18:00: Püski Gábor